Végh Ildikó
Behívó programvezető
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán tett kanyar után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztem dramaturg szakon. Az egyetem alatt egy évet töltöttem Berlinben ösztöndíjasként. Itt tapasztaltam meg, mennyire nagy hangsúlyt kap a német színházak működésében a művészetközvetítő, színházpedagógiai részleg, hányféleképpen képes kommunikálni a színház a közönségével az előadásokon túl.
Máté Gábor igazgatásának kezdetén kerültem a Katona József Színházhoz, akkor indult el az ország első művészetközvetítő, színházpedagógiai részlege, a Behívó. Akkor már egyértelműen a színházi nevelést, közösségfejlesztést tekintettem fő hivatásomnak. 15 év alatt a Behívó mintaadó művészetközvetítő műhellyé vált. Fontos számomra a színház társadalmi ügyek melletti elköteleződése, a periférián lévők bevonása a munkába, az igényes művészi és pedagógiai munka. Megrögzötten hiszek a színház társadalomformáló erejében. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem doktori hallgatója vagyok, a kutatásom témája a közösségépítés, művészetközvetítés a kőszínházaknál, illetve a német rendszer hatása a magyar színházi nevelési struktúrára.
Idén is rengeteg programon találkozhattok velem: alapozók, Visszhang sorozat workshopjai, Közéleti Brunch. Ezeken kívül idén három csoporttal dolgozom: a FeminAct-ban 16 lánnyal készítünk közösségi színházi előadást a női szerepekből kiindulva, a projekt a Hotel Casanova és az Őz előadásokhoz kapcsolódik. A FókuszOn-ban pedig olyan fiatalokkal dolgozom, akiket jobban érdekel a színpad mögötti munka, a dramaturgia, rendezés, kritikaírás, mint a színjátszás. A harmadik pedig Gépnarancs klub, amit mentorként kísérek.
Minden munkatársnak 5 kérdést tettünk fel, hogy jobban megismerjétek őket. Íme Ildi válaszai:
Mi a kedvenc helyed a világon?
Egyértelműen Berlin. Ott döntöttem el, mivel szeretnék igazán foglalkozni a színházon belül. Ott tapasztaltam meg, milyen lehet egy jól működő, elfogadó, nyitott, párbeszédre kész társadalom. Inspiráló kulturális közeg, hatalmas, nyitott terek, rengeteg zöld, közösségi helyek, amiket birtokba is vettek a berliniek. Ez az a város, ahova évről évre visszatérek erőt meríteni a munkámhoz, a mindennapjaimhoz.
Mi lenne a szupererőd?
Képes vagyok nagyon intuitívan dolgozni. Sokszor érzem, mire van szüksége a srácoknak a fejlődéshez, mivel tudom motiválni, kinyitni őket.
Ki az akinek a munkásságára felnézel és miért?
Radnai Annamária dramaturgtól rengeteget tanultam a Színművészeti Egyetemen. Nem csak a szakmáról tanított sokat, engedte, hogy sebezhetőek legyünk. Az embersége, humora is példa számomra. De nagyon felnézek a tanítványaimra is. Tudom, honnan indultak és látom, milyen csodás, okos, tehetséges pályájukat kezdő fiatal felnőttek lettek.
Ha hátralevő életedben csak egy dolgot ehetnél, mi lenne az és miért?
Belehalnék, ha csak egy dolgot ehetnék életem hátralevő részében. Imádok enni és mindig van egy-egy étel, konyha, amire rácsavarodok. Most éppen az indiait szerettem meg nagyon. Beszereztem a piacról indiai fűszereket, alapanyagokat, szóval otthon is főzök, kísérletezem. De az indiai után majd jön valami más, és akkor majd fél évig azt főzök minden nap.
Mi a kedvenc drámajátékod?
Nagyon szeretem a pörgős játékokat, de sokszor hasznosabbnak gondolom azokat, amik lelassítják a srácokat és olyan intenzív pillanatokat élhetnek meg a játékok által, amiben az érzékelésük megváltozik, a figyelmük fókusza belülre kerül. Az egyik kedvenc játékomban egymással szemben kell állnia két embernek. 1-2 percig némán egymás szemébe kell nézni. Aztán a páros egyik tagja ebből az intenzív kapcsolódásból megszólal. Semmit nem dönthetnek el előre. Sem a kezdő mondatot, sem a választ, sem a karaktereket. A dialógusnak, helyzetnek ott kell megszületnie, keresni kell magukban a válaszokat és kérdéseket. Nagyon izgalmas imprók születnek mindig ebből a játékból.